Főleg akkor, ha a szóban forgó nők egyike éppen beteg, a szeme könnyes és halom számra használja a zsepiket egy hülye megfázás miatt. Hatvan oldalnyi nemzetközi kapcsolatok után - ami persze a bevezetésnek egy igen rövidke része - és a századik elhasznált softis után úgy éreztem nincs más hátra, mint fogni egy bögre forró teát és berakni egy romantikus filmet.
Hiába, a zsepi már kéznél volt, amúgy is könnyeztem, a szerelem pedig szomorú. Legalábbis próbál reménytelenül drámai lenni. Csak azért hogy odafigyeljünk rá. Ha egy kicsit visszafogná magát és nem játszaná a folyamatos királydrámáit a drága hormonháztartásunk, akkor rá se hederítenék. Vagy legalább minimalizálhatnánk a sóvárgással és álmodozással töltött időt.
Valószínűleg a társadalmunk békésebb, hatékonnyabb és messzemenőkig unalmasabb lenne. Mert lássuk be a szerelmen kívül igen kevés téma jutna a költészetnek, a festőknek vagy a filmművészetnek. Ennél globálisabb, bunyolultabb és tragikomédikusabb dolgot még senki sem tudott felmutatni. Újságokban, filmekben, blogokban, szórólapokon követ minket az, amitől úgysem menekülhetnék, ha nem üvöltenénk folyton a fülünkbe, hogy létezik. Hiszen bennünk van. Várva az alkalmas pillanatot, hogy elmossa a józan ész maradékát és valami földöntúli boldogsághoz jutasson. Hiába szidjuk, átkozzuk. A szerelem nem fáj, csak a hiány, a búcsú, a változás, a viszonzatlanság okoz keservet. A szerelem boldogság, ha az előbbi három nem gáncsolja ki.
De nekem nincs időm tovább hablatyolni a megfoghatatlan fogalmakról, mikor várnak az olyan definiálható dolgok, mint a nemzeti érdekek destruktivitása vagy a nemzetközi szerződések rendszere. Ez van sprite
No comments:
Post a Comment