Fantáziám sötétzöld peremén

"Ugyan! Ő nem hazudik. Csak egy kis akcentussal beszéli az igazságot"

Kérem itt most megnemértettség, bakelit és bundás kenyér van. Éppen előttem az asztalon. A bakelit hivatásához híven pörög, a bundás kenyér fogy, a megnemértettség a reményvesztettséggel ismerkedik. Kezdik megkedvelni egymást. Már a vállamon hancúroznak én meg hagyom és pirosra festem a körmöm. Ma már a zene sem tetszik.

Elfelejt az idő helyetted
te mégsem jegyzed már mosolyom
csillogást barna szememben
kell-e még hasztalan kopognom?
Hitvesed már a párizsi jegyes?
Ablakom alatt miért vársz kedves?

Mondd, meddig fogsz hazudni még?
Áltatni szavak nélkül csendben
egy megrekedt árnyék peremén
bizonygatod, én voltam a minden...
S nem csak ócska játék
egy otthagyott szoba közepén.