Lejtő

Mondd szeret-e még téged a magány?
Egyedül kuporog szobánkban, majd
fiókunkból kerít cigarettát
remegő tűz táncoló árnyában.

Ártatlan hűtlen. Szeret ő?
Hálónkban tőle gyűrött lepedőm,
mindenkivel és senkivel kavarja
elegyét a hamuszín ámításnak.

Csúfolja a rosszat, megveti a jót,
kezében whisky-t szorongatva kér,
így, lehamuzott nadrágban várja,
elég-e az ostoba színjáték?

Pohár mélyére hág, keresve a végtelent
s az üvegcsillogásban szemem szemembe néz...