"Az én szívem rántotthús, de azon a bunda magány, vágy és rettegés talán..."
Szándék volt, ugyanúgy, ahogy otthonról fuvarozott vodka is (burn-nel keverve). Az első koncerteket alapozásra hivatkozva könnyen kihagytuk, mivel a Lovarda továbbra is drága, a security piával nem enged be, a vodka viszont kinnt is vodka. A fűben kisebb heringparti fogadott minket, a padokon már rég nem volt hely és bent is lézengtek jópáran. Egyáltalán nem számítottam nagy tömegre, miután a szervezők az utolsó pillanatban pakolták át a helyszínt, ehhez képes fél Debrecen ebbe a gócpontba tömörült.
Ismerősök a fűben, a füstben, az elsősorban. Debrecen iszik és várja a Kiscsillagot. A kinti harminc fok fagyhatárnak tűnik a benti szaunához képest, de az első akkordok felnyomják az adrenalint, így a legtöbben hamar megfeledkeznek bajaikról. Lovassy ne vegye sértésnek, de maga egyre csak hülyül és egyre jobban izzad, de még mindig rohadtnagy bulikat nyomnak le. Részemről végig tomboltam a szöveget ordítva, a csatakosabbnál is csatakosabbraz izzadva. A ráadás után a közönség egy emberként indult a kijárat felé. Birkacsorda. Aki járt már a Lovardában tudhatja, hogy az út a színpadtól a bejáratig futva 10 legfeljebb 15 másodperc alatt megtehető. Csordában haladva a kijutás esélye exponenciálisan csökken, én legalább 10 évet öregedtem és minimum 5 kilót dobtam le magamról.
Mindössze 5 év után végre kiértkeztünk a szabadba, lerogyva a fűre már csak ennyit bírtunk hajtogatni: Vizet! Vizet! Nagy nehezen kerítettünk, de az agyhalál így sem került el mindenkit. Taxiba vágodva sikerült rossz címet megadnom, de majdnem időben szépítenem.
No comments:
Post a Comment