botladozó sorskerék forog,
tél kergeti már az őszt
Önmagában egy kabát borzong
fagyot kavar a holnap
keresi magát egy érzés
az utcasarkon gyér lámpafény
magány sajdul a lelkek mélyén
Elesett az ócska idő
tavasz ígérő soha-napok
vásárok szélén tekergő
villamossín araszol
Vállamon felsíró hegedű,
siratja az elfeledett mosolyt,
míg az önmagát kergető múlt,
szívemből darabokat lopott.
Elesett az ócska idő,
nyarat kíván a szerelem,
mellettem baktató Magány,
legyél már hűtlen velem!
Mozdulatot utánoz a vágy,
szemed keresi a szemekben,
csak hasonlítson egy percig rád...
Magány! Legyél már hűtlen velem!
No comments:
Post a Comment