...vagy ha nem hát úgy csinál"
Végre egy nap, amikor nem lett volna kedvem bezúzni pár kocsiablakot. Bye, bye depresszió, bár tudom, úgyis visszajössz. Hosszú, fizetett szabadságot kapsz, el ne szalaszd. A többeiknek jelentem jól vagyok, ülök, forró teát iszom, zenét hallgatok és mosolygok. Mentem haza az utcán és mosolyogtam. Meg persze kiköhögtem a fél tüdőmet, mivel pénteken a nyakamba zúdult a fél égbolt (na igen a tea is ezért kell).
Holnap feljön a városba egy régi szerelem. Méghozzá teljes (nem mellesleg izmos) fizikai valójában, szép szavaival, fekete motorjával. Csak nehogy elkapjon a lányos zavarom vagy egy spontán köhögőroham. Az utóbbira nagyobb esélyt látok. Igaz, mondta, hogy ő is beteg, de hiába a főnökasszony csak holnaptól engedi hozzám. Amúgy meg nem bánja, hogy trombitálok, legalább lesz győzelmi fanfár a boldog megérkezésére.
Szép szavakkal kísért lassú léptek
azon a régvolt dunai hajnalon
Nekünk vetett ócska percek
egy kopott tóparti ladikon
S mi evezőt ragadva néztük az eget
a horizonton zuhanó csillagot
vállat vontunk, mi baj lehet?
S nyakunkba vettük a végtelent.
No comments:
Post a Comment