"Leperegnek az utolsó könnyek,
elfelejtjük hogy van egy álmunk
A vonatok indulnak és jönnek,
de mi nem tudjuk, hogy kire várunk."
Vajon mi lesz még velünk? Céltalanul kóborolni a világban, a magánnyal karöltve várni az állomáson valakit, aki lepofozza rólunk a depressziót. Debrecenbe befutott egy hajnali vonat, egy lány várt az állomáson egy régi szerelmet. A szerelem jött és újra elsöpört mindent, éjszakára már a zivatar is megérkezett cikázó villámokkal, kivetítve a lány lelkivilágát. A zápor nem mindig szomorú és elveszett. Elsöpri a könnyeket, visszahozza az eladott reményeket, elmossa a világ mocskait.
A szerelem eldöntötte mit akar, ezért épp kávét főz a könyhában. Az élet rózsaszínbe vedlett, néhol egy-egy vörös tapéta, a szenvedély színeként virít, zöld páfrányok éledeznek, a béke visszaköltözött az életembe. Lelkem kicsi házacskája új színekbe öltözött.
No comments:
Post a Comment