Fejvesztve kutatom őt

...Te tudod hol lakom

Ó higgyétek el, hogy nem velem van a hiba. Én mindig csak megyek, egyre előre és nem tehetek róla, ha hullámhegyek vagy árnyékvölgyek keresztezik lelkem útjait...

Nem kell tudomást venni rólam, fölösleges. Egyszer úgyis rendbe jövök... Majd. Talán egyszer ha addig nem történik még valami. Már pedig én tipikusan az a lány vagyok a kockás ruhában akivel mindig történik valami.

A napok rohannak, én meg úgy érzem kezdek lemaradni. Egyre nehezebb lépést tartani az élettel, hiába a koffein, a rengeteg energia ital. Elfáradtam. Le kell pihennem, végiggondolnom mindent.

Tizenhat éve lakom kedvenc kis városomban és mégis csak ma vettem észre a villamosmegálló melletti épület furcsa szoboralakját. Mintha egy manóba oltott Pán Péter billegne a peremen...

Eddig túl sokat rohantam, nem is figyeltem az utat, hisz mindig csak a cél számított.Szentesíthettem akármilyen eszközt, de meg nem nemesíthettem vele a saját életem. Valamit valahol elrontottam, csak észre sem vettem a nagy rohanásban.Megváltoztam. Megváltozott minden. Nem tudom, jó lesz-e, nem tudom, hová juthatok, nem tudok még semmit...