De mit tegyek, ha engem csak hideg ágy vár? Hideg, kék paplan, fáradt reggelek, újabb és újabb szálak a kelő nap fényében. Ködfüggöny a városon, ködfüggöny a szívemen. Tükröm, tükröm mondd meg nékem, mennyi még, mennyit értem?
Sikít a csend, néma a lelkem
borzol a szél, kim van ma nekem?
Egyedül a hóban, július
jeges lelkem, leszel újra március?
Leszek én is öregebb ugye?
Bottal járó vén nénike?
Pápaszemet akarok bottal,
Szerelmet jóöreg urammal.
Ne hagyj el élet, ne még kérlek
te elmennél mikor én még lépek?
Most hogy fog kinézni az a forgás,
igen ott a végén, a haláltánc.
Miért nem válaszol senki?
Vasajtók ne záródjatok!
Végtelen világ itt vagyok!
Hé, miért nem hallotok?
Néma könnyek follyatok, hagyom
végre már magamból kiadom.
Fordult a kocka, koppant a lány,
kis madár, mondd hogyan tovább?
Repül a semmi, úszik a mély,
egyre közelebb jár a dél.
Rettegő szívem zugaiban,
hazug lelkem bugyraiban,
Sikíts világ utoljára velem
meghalok, igen, elmegyek,
ne sírjatok ostobák miattam,
hazug könnyeket nem itattam.
Búcsúbeszéd? Ide? Minek?
Ó, ennyire nem ismertetek?
Fölösleges volt lejönni mégis?
Nem megmondtam, te égi?
Nem kérdezek többet ígértem,
mindig is túlzásba vittem.
Súgjatok nekem titkokat kérlek
alásom magammal még ma éjjel.
Nevess velem világ hazugan,
éljen a karneváli hangulat.
Maszkok mögött szomorú arcok,
szerelmes szívek, veszett vigaszok.
Itt hagylak, te ostoba kis élet,
ne félj, vissza már soha nem nézek.
Csak égi ablakomból figyelem majd,
milyen tenger hullámzik még alant.
No comments:
Post a Comment