Hiába nyílnak rózsaszín virágok, ha nekem elszürkült a nap tudod?
Telnek a napok, múlnak az évek és mire kettőt pislantottam elszaladt mellettem minden lehetőség. Már hiába kapok utánuk, sebesen szöknek felfelé, mint a héliumos lufik az egyre kékebb ég felé... Várj, nem is hisz én zuhanok.
Furcsa idelent... Minden olyan más, s ahogy felnézek rátok lelkem ködfüggönye mögül és nem is sejtenétek, már értelek titeket, de nem és nem akarok közétek tartozni. Hűvös mosollyal megyek tovább, útközben tavasz helyett dohányfüst vonaglik a tüdőmben, életkedvem az utolsókat rúgja.
Mindannyian menetelünk a biztos halál felé, de előttem már tiszta az út. Előttetek még hullámzik a táj, neonfények és orgiák suhannak tova, közben Kiss Tibi énekel kibokott angyalok kórusában.
Előttem már csak a kősivatag terül el, célom tiszta, már tudom merre van az otthontalanság otthona. Oda visz a végzet... Jössz-e velem lélek?
No comments:
Post a Comment